Sokkal inkább beszéljünk arról, hogy mennyire szerencsés az, aki talál örömöt a munkája során. Igazán az a szerencsés, aki megtalálja az egyéniségének megfelelő feladatot. Mindig elcsodálkozom a cukrászdában dolgozó apró termetű, törékeny eladónőn. Sokszor eszem doboztortát a kedvenc helyemen, ami a történet szempontjából sem annyira jó, de közben megfigyelhetem a hölgyet, aki mindig mosolyog, szeretettel csomagolja a sütit, veszi át a pénzt, és mindig, MINDIG mosolyog. Hogy csinálja? Jól érzi magát. Ennyire egyszerű. Vagy a mesterem a kurzusokon. Bármiről beszélünk, tanulunk, mindig azt figyelem, hogy mennyire szereti, amit csinál. Sugárzik attól, hogy adhat gondolatokat, boldogság felé segíthet embereket, amely őt teszi igazán boldoggá. Ettől tele lesz energiával, vibrál, és észrevétlenül azt érzi az ember, na igen, Ő ott van a helyén, a legjobb dolgot csinálja. De a múltkori taxisofőr is nagy élményt adott. Késő este mentem haza, épp egy barátomnál jártam, aki felesége és maga megcsalása miatt szorult egy SOS beszélgetésre. Szóval úgy tűnt a sofőr számára, hogy egy olyan hölgy vagyok, aki tette a dolgát, kifizették, még a taxiját is, aztán elzavarták. Jót mosolyogtam az udvariasan feltett udvariatlan kérdésen. Aztán tisztáztuk a szituációt. Hazaértünk, de még a sarkon egy órát ücsörögtem a z ismeretlen pasi kocsijában és arról beszélgettünk, hogy mennyire élvezi az életét, mert annyi örömpillanatot kap az utasaitól egy-egy beszélgetés során…. Ahogy velem beszélgetett, ismeretlenül. Sokszor eszembe jut, mert sugárzó volt, látszott rajta, hogy a legjobb feladatot találta ki magának… Igen, itt hibázunk. Bekényszerítjük magunkat feladatok közé, mert azt mondjuk, hogy nincs választásunk. Tudod, hogy hány ember él olyan körülmények között, akinek tényleg nincs, vagy nagyon beszűkültek a lehetőségeik?! És elhiszed, hogy Ők talán boldogabbak? Azok, akik pedig választhatnak – mi sokan élhetünk vagy élhetnénk a választás szabadságával! – önként vállalnak boldogtalan hónapokat, éveket. Van, aki csak akkor lesz teljes, ha a saját ügyeiért tesz, legyen az egészen kicsi egyéni vállalkozás, vagy nagyléptékű komoly beruházás. De van, aki attól boldog, hogy alkalmazott létére szerencsés, mert egy csodaszép fa áll az iroda ablaka előtt, amitől folyamatosan úgy érezheti, hogy a szabadban van. És még mennyi példát sorolhatnék, hogy el hidd, hogy van Neked való feladat. Amely nem nyom el, amely nem szürkít el. Sőt színes maradsz, és folyamatosan töltődsz. Nem mindenki jó az emberekkel való kommunikáció során és van, aki pocsékul könyvel egy csendes irodában. De lehet, hogy fordítva tökéletes. Biztos Te is találkoztál morgós pultossal, aki már reggel nem tud mosolyogni, és a homlokára van írva az egész világfájdalma…. Hát igen, ilyenkor én is megkérdezem magamtól, hogy valóban itt kell-e lennie ennek a hölgynek és épp most?! És nem azért, mert idegesít. Sokkal inkább azért, mert elképzelem, ahogy a Neki való feladatban mosolyog, amelytől élvezi az életét, feltöltődik, újra kisugárzóvá válik, amelyre vevő lesz a világ, amely visszacsatolásaitól úgy érzi az egyén, hogy ő a legszerencsésebb a világon. Lehet, hogy a pult helyett egy pénztárban vagy egy könyvtárban kellene ücsörögnie, de az is lehet, hogy egy telefonközpont kezelőjeként találná meg az örömét. Kérdés, hogy akarunk-e keresni, kutatni, kísérletezni. Mi lenne, ha 3 hónapos próbaidők váltogatása helyett el kezdenénk magunkat megismerni? Foglalkozni önmagunkkal, az igényeinkkel, a vágyainkkal. A jelzések jönnek, csak nem mindig tudunk kommunikálni a lelkünk nyelvén. Talán csak idő kérdése, talán türelem vagy igény kell hozzá. Lehet hivatkozni feladatokra, másokra, körülményekre. Ezek csak arra jók, hogy megnyugodjunk, hogy ezt az életet már csak „így” éljük le.
Az biztos, hogy nem földöntúli képesség kérdése, hogy önismeretünk fejlesztésével, önmagunk szeretetével megtaláljuk azt a munkát, amely sokakhoz hasonlóan értelmet ad és széppé teszi az életünket. Amely egy megfelelő szelete lesz annak az életnek, amely a többi szeletével együtt alkot egy nagy egészet… A többi szelettel mi van? Arról majd legközelebb!…