Hogy állsz a válsághoz?
2013 március 5. | Szerző: R_y_k_a
Úúúúútálom a változást. Mondom ösztönösen, amit hoztam magammal neveltetésemből, szocializációs folyamataimból, zsigerből talán több ezer éve.
Aztán előszedem a józan eszem, tudatosságom, coaching munkámban elsajátított új szemléletemet.:)
Válság a kínai nyelvben két jelből tevődik össze: veszély és esély. Tudtad?
Veszély és lehetőség. Hmmm milyen hatással van Rád ez a két szó? Ízlelgesd, engedd be a tudatodba! Meg fogsz lepődni, ha közelebbről megvizsgálod!
Nem kell elkeseredni, ha leginkább a veszélyt érzed erősen, lüktetően, mindent leterítő erővel a lelkedben, válladon, szívedben. Ez így működik…. de aztán nézz kicsit tovább, távolabb, mélyebbre! Na? Látod? Igen, ott van a krízis mögött a fejlődés lehetősége, esély arra, hogy lehetőséget kapj egy jobb életre. Egy teljesebbre. Egy igazabbra. Egy boldogabbra!
Ingatag a talaj? Félsz? Bizonytalannak érzed, mert ismeretlen? Megértem, mindannyian éreztünk már így. Érzem a folytogató levegőtlenséget a torkomban, a tehetetlenség feszegető robbanás előtti állapotát. Nem jó. Tudom.
A boldogság kötelező?
2013 március 5. | Szerző: R_y_k_a
Állok a könyvesbolt egyik végeláthatatlan polca előtt, azon tűnődve, hogy vajon mennyi ideje szaporodtak el ezek a könyvek. Ezer számra önsegítő, spirituális, ezoterikus, boldogságkutató könyvek. Marketingesként biztos vagyok benne, hogy nem lenne ekkora kínálat, ha nem lenne mögötte piac. Mert bizonyára van. Szkeptikusként előjön belőlem, hogy mi motiválja ezen könyvek elkészültét? Csak nagyon szelíden remélem, hogy nem a pénz a fő mozgatója az egész hatalmasra dagadt “iparágnak”. Jó, tudom, hogy számtalan könyv születik felismerésből, megvilágosodásból, jobbító szándékkal, tehát látom én az érem másik oldalát is!
Természetesen álszent lennék, ha nem vallanám be, hogy az én kicsi, otthoni polcomon is szép számmal akadnak ilyen könyvek. Egy ideje nem olvasok könyveket – gondom, ezek korszakok mindenkinél – így boldogság kereső könyveket sem, de amikor olvastam, meglehetősen kedveltem. Emelték a rezgésemet, volt aha élményem, lelkes állapotba hoztak és újra tele voltam tettvággyal.
Miért is hoztam elő ezt a témát? Figyeltétek mostanában, hogy mennyire nem merünk őszinték lenni? Halljátok a családi, baráti beszélgetések mögötti üzeneteket? Meghalljátok a metrón elkapott mondatfoszlányokat? A strandon fekve fültanúi vagytok a szomszéd plédről átszűrődő kommunikációnak? Annyiszor, de annyiszor futok bele ugyanabba a történetbe. Látszólag minden rendben, nincs ránc a szoknyán, a magassarkú sem csúszott fel vagy épp a beszédes telefon mellé kikerül az asztalra az autókulcs is. Tudjátok, hogy miről beszélek! Azt üzenjük a világnak és magunknak, hogy minden rendben.
Ülünk a barátnőimmel egy teraszon, öten, ahogy szoktunk. Beszélgetünk, mindenről. Nevetgélünk, verbális és nonverbális kommunikációnk ugyan nincs szinkronban, de lehet, hogy a felszínt tekintve ez nem is fontos. Hazafelé emésztgetem a jól vagyok, minden rendben című történeteket, de sehogy sem megy ki a fejemből a hozzá tartozó szomorú tekintet, hajtekergetés, orrvakarás vagy torokköszörülés. Nem, nem a Hazudj, ha tudsz film nyomozóivá váltam, nyugi! Nem is gondolnám, hogy hazugságok ezek, vagy csak kegyes csúsztatások, vagy bármi, lehet, hogy nem is kell nevén nevezni. De aztán ugyanaz a történet a nagy családi szülinapi ebéden és a munkahelyi folyosón és kávézóban is. A “minden rendben mosoly” gombnyomásra indul. Coaching üléseinket is hasonlóan kezdődik a téma, de szerencsére ügyfeleim gyorsan felismerik, hogy a valódi változtatáshoz kénytelenek szembesülni a valósággal és a nem szeretem témákat is fel kell göngyölni a siker érdekében. Nem is szoktam hagyni, hogy a kelleténél hosszabbra nyúljon a “jól vagyok, de…” műsor. Nincs értelme. Persze, talán könnyebb egy idegen, támogató tréner előtt vállalni az álarcok nélküli létet, elismerem.
Azt tűztem ki célul, hogy minden hozzám fordulónak olyan lelki trénere leszek, aki sikeresen át tudja adni, hogy nem kötelező az állandó boldogság! Meggyőződésem, ha valamit kötezelőnek élünk meg, ahhoz társul egy megfelelési kényszer is, nyomás alá kerülünk és az egész olyan erőltetett szagúvá válik. Tévednék? Szeretném, ha mindenki megértené, hogy ez nem egy trendi, társadalom által elvárt tartós állapot, amelyet ha nem sikerül folyamatosan magasan tartani, akkor azonnal leprásakká válunk. Vagyis lehet, hogy pontosan az! Egy trendi, társadalom által elvárt állapot. Pontosan ezt kell felismernünk! Olyan egészen kicsi dolgokat kellene most keresnünk, amely fel sem tűnik össztársadalmi szinten. Mondjuk egy reggeli mosoly, amikor a legújabb levél megjelenik a kedvenc szobanövényen, egy lassú, jól eső pillantás, amikor az őrült meleg közepette egy hűs fuvallat jön, egy önfeledt, gurgulázó nevetés, amikor valami jópofát mondtál és még ezer hasonló, amit csípőből vágnál most. Mindegyikünknél vannak ezen pici, titkos vagy nem is annyira titkos pillanatok, amikor megérezzük a jól ismert “ízt” valahol a szájpadlás oldalán vagy bárhol máshol, amit csak mi tudunk… amikor megérezzük a boldogság semmihez sem hasonlítható mámorító érzését. Tartson, amíg tart, még akkor is, ha ezek sokszor csak pillanatok. Ki bánja? Ez benne a csoda! Körülvesznek ezek a pillanatok, ha végre hajlandóak vagyunk megtanítani magunkat arra, hogy észre is vegyük ezeket a varázslatokat. Mert azok! Meggyőződésem, hogy mind azért van jelen az életünkben, hogy világunk rezgését emelje, amelyen keresztül képessé válunk a boldogság megélésére. Nem tartósan, hanem minél többször.
Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok ezzel, de szerintem a boldogság nem kötelező! Inkább egy olyan lehetőség, amely mindenkinek adott! Belefér a boldog pillanatok közé néhány rácsodálkozás, mélyrepülés vagy éppen borongós szomorúság. Rajtunk áll, hogy mit veszünk észre a nagy egészből és mit engedünk be a gondolataink közé. Ha pedig valóban megértjük, hogy pillanatokról beszélünk, akkor nem várunk mást, nem is csalódunk, így nagyobb eséllyel futunk neki saját boldogságunk “keresgéléséhez”.
Minek a blog, ha van internet oldal?
2013 március 5. | Szerző: R_y_k_a
Jogos lehet a felvetésed. Nem tudom. Pontosabban tudom, hagyatkoztam a belső megérzéseimre.
Valamikor a kezdetek 2007-re nyúlnak vissza. Akkor végeztem a Coaching Akadémián és tele lelkesedéssel magam köré vonzottam hasonlóan lelkes társakat. Így született meg életem első internet oldala a Szabadvilág. Néhány év után rájöttem, hogy jó dolog közösen alkotni, de vágytam valami saját út kipróbálására is, így az ottani munka mellett megszületett az első saját oldalam, a venuszok.hu 2009-ben indult útjára.
Miért lett Vénuszok? Miért nem Vénusz? És egyáltalán miért pont ez? Egy olyan kifejezést kerestem, amely mindenki számára egyértelmű. Valami olyanra volt szükségem, amiben benne van az erő, a megújulás képessége, a Nő és ráadásul nem valaki, hanem inkább mindenki, pontosabban bárki. Így döntöttem a név mellett, majd évekkel később egyik kedvenc asztrológusom írásait olvasva megtaláltam a tökéletes összefoglalást, amit akkor még nem tudtam csak éreztem:
“Vénusz az Egyensúly, a Harmónia, a belső maggal való kapcsolatodat szimbolizálja.” – fogalmazta meg Kis Balázs Kunó számomra a legtisztábban. Egyszerűen tökéletesen. Pontosan ez volt a célom az oldal működtetésével…
Optimális optimizmus
2011 június 11. | Szerző: R_y_k_a
Sokat, sokfelől halljuk, hogy micsoda erőt képvisel az egészséges, pozitív gondolkodás. Az optimista emberek tovább élnek és egészségesebbek pesszimista társaikhoz képest. Az élet minden területére kihat hozzáállásunk, könnyebben érjük el céljainkat, valósítjuk meg vágyainkat, ha optimistán, vidáman és magas energiákkal állunk a dolgokhoz.
Gondolataink apró láncszemenként kapcsolódnak egymásba. Ahogy egyik rossz gondolatot azonnal követ egy másik rossz, ugyanígy tudjuk egymásba fűzni optimista, jó gondolatainkat is. Aki nem hiszi, szánjon időt rá és próbálja ki! Kicsi tudatosság kell csak hozzá, hogy önmagunkat figyeljük kívülről, ahogy “agyalásunknak” utat engedünk. Főleg a nők űzik professzionális szinten a gondolatokból történő légvár-építést. Ha valóban vágyunk egy sikeres és boldog életre, akkor egyre gyakrabban nyakon kell csípnünk negatív gondolatainkat. Engedd meg magadnak, hogy a téged ért incidens, történés, esemény megérintsen. Ha fáj, hát fájjon, ha felbosszant, dühöngj kicsit. De! Aztán ahogy megélted, utána engedd el. Beszéld meg, kérdezz rá, mondd ki! Kerüljön a megfelelő helyre, a hátad mögé, a múltba. Ahogy a múltba vész, el is kell tűnnie. Nem cipelhetjük magunkkal, napokon vagy olykor éveken át.
Tudom, hogy könnyű ezt mondani, de hidd el, nincs más választásod. Amikor negatívan állunk a dolgokhoz, bírálunk másokat, történéseket, amikor problémázunk, és újra visszatérünk eseményekhez, ahol vélt vagy valós sérelem ért, na akkor minden sejtünket szisztematikusan mérgezni kezdjük. Egy betegség “legyártásához” aránylag sok idő kell, tehát észre sem vesszük, hogy következetes, negatív hozzáállásunk újabb és újabb téglákat jelent betegségünk megalkotása során. Amíg egészségesek vagyunk, el sem hisszük, hogy leginkább mi magunk vagyunk felelősek azért, hogy gondolatainkkal is segítsük egészségünk megtartását. Aztán persze, ha itt a baj, bármit megteszünk a korrigálásért, de azt tudnunk kell, hogy amilyen hosszú ideig alakul ki a betegségünk, legalább annyi idő lesz, annak felszámolása. Sok könny, lemondás, rettegés, aggódás kíséri a gyógyulás útját. De minek mennénk ezen az úton, ha van másik is?! Mert van! Lehet élni optimistán, pozitív hozzáállással.
De hol van az optimális optimizmus? Bizonyára ismersz olyan embereket, akik mindig mosolyognak, soha semmi bajuk, mindenen megrántják a vállukat, állandóan a legjobbat remélik, minden úgy jó, ahogy van. Az ilyen emberek akkor szúrnak ki leginkább önmagukkal, ha mindez nem szívből jön, amikor az otthoni ajtó becsukódása után a mosoly eltűnik az arcukról és a tükörből egy megtört, szomorú szemű arc tekint vissza. Akkor az egész hazugságra épül. Kérdezem, miért csinálják? Kinek hazudnak? Ki várja el ezt tőlük? Önmagukon kívül senki!
Az optimális optimizmus talán ott kezdődik, ha megtanuljuk megismerni önmagunkat, önbizalmunkat megerősítjük és szeretni kezdjük az életet. Hogyan? Első lépés önmagunk szeretete. E nélkül pont az alap hiányzik, minden további építkezés ingatag lesz, könnyen kártyavárként dőlhet össze. Hogyan kell önmagunkat szeretni? Apró lépésekkel érdemes haladni, egyetlen lépcsőfokot sem szabad kihagyni.
Keleti bölcsek szokták mondani, hogy adj meg mindent magadnak, amire vársz, hogy majd az élet is azt adja neked. Sok kutatómunka, megfigyelés, befelé dolgozás eredménye lesz, hogy kristálytisztán tudni fogod, hogy mi okoz Neked örömet, milyen élethelyzetekben érzed jól magad, hol vagy szívesen, mitől épülsz, mikor szereted igazán önmagad. Ha kell, írj naplót a megfigyeléseidről, újra ne kövesd el ugyanazt a hibát. Ha bizonyos helyszíneken, társaságokban sok fájdalom ér, az önértékelésedet rombolják, akkor egyszerűen védd meg magad, menj helyette oda, ahol korábban is már sok-sok pozitív energiával töltekeztél. Nagy valószínűséggel újra jótékony hatással lesznek rád azok a helyzetek, események, személyek. Lehetsz Te hosszú combú, vagy rövid lábú, kövér vagy épp sovány, a szépséged belülről fog sugározni, olyan energiamezőt alkot köréd, amit a másik ember tökéletesen érzékel. Nem ragad le az elálló füleidnél, pattanásos bőrödnél, mert igazából észre sem veszi. Nem lesz rá szeme, mert a szívével kezd nézni. A csillogó szemedre, mosolyodra, őszinte szavaidra, megnyugtató vagy felpezsdítő energiáidra fog emlékezni, arra, hogy hogyan is érezte magát a társaságodban. Nem hiszed? Ha nem így lenne, akkor csak a trendi szupermodellek találtatnának vonzónak és értékesnek, a világ többi lénye mehetne az értéktelenek süllyesztőjébe. De szerencsére nincs így! Minden emberi lény csoda, nincs ismétlődés. Különlegesek vagyunk. Igazán pedig akkor válunk nagyon különlegessé, ha ennek tudatában is leszünk.
Tehát az optimális optimizmusunk során tisztában vagyunk azzal, hogy vannak hiányosságaink, de egyetlen percet sem töltünk ennek analizálásával. Arra fókuszálunk, hogy miért szeretjük Önmagunkat. Keress magadban értéket! Annyi van! Ha sikerült, jöhet a következő lépés, ez a szerethető lény, Te. Legyél saját filmet, színdarabod, az életed főszereplője. Ez a film, akkor lesz izgalmas, élvezetes, szép, ha azonosulni tudsz a főszereplővel. Mikor tudjuk ezt megtenni leginkább? Ha a főszereplő szerethető. Légy az! Keress apró szépségeket az életedben, minden egyes napodban. Butaság a nagy dolgokra várni, az élet szépsége sok apróságból áll össze, boldogságunk attól függ, hogy mit élünk át nap, mint nap. Semmi köze ahhoz, hogy mit birtokolunk. Nem hiszed? Próbáld ki! Ha nagyon rossz passzban vagy, vegyél magadnak valamit, amire vágysz. Az eufórikus érzés megérkezik, majd ahogy jött, tova is száll. Ott maradsz újra rossz állapotban, csak már birtokolsz valamit, ami nem tudott boldoggá tenni. Mert nem azért van! Az élményeid, tapasztalásaid, amelyeket az életed során gyűjtesz, azok gazdagítanak, változtatnak. Engedd meg magadnak, hogy változz, szeresd az életed és benne önmagad. Ez a film már forog, a pillanatok nem ismétlődnek meg, legyél egészségesen önző, ne várj valami égi jelre, amikor majd elindul a boldog életed. Már peregnek a filmkockák, minden képességed benned van, hogy átszínezd azt. Halogatásban nagyok vagyunk, megerőltetés nélkül soroljuk az okokat, amiért nem változtatunk, pedig fuldoklunk. Ne játssz a világnak, ne mutass magadról hamis képet! Mindig vállald önmagad, az optimista embernek is vannak szomorú pillanatai. Nem leszel Te kevesebb, ha olykor elakadsz, de felismered, hogy a változás elkerülhetetlen és lépsz. A változás kezdetben lehet félelmetes, de ha megérint a szele, megérzed az ízét, akkor elvarázsol. Amikor már mosolyog a szíved, na akkor megállíthatatlan lesz a változásod.
Hidd el, az élet szeret Téged. Szeresd Te is az életed!
Fény az alagút végén
2011 május 21. | Szerző: R_y_k_a
Azt hittem, hogy a fényt látom. Már egy ideje megyek a sötétben, néha kibillenek az egyensúlyomból, máskor megakad a lábam, megbotlom, előre lendülök, hátrahőkölök… de megyek. Néha gyorsabban, márkor piszok lassan. Azt hittem, hogy a fény, ott a távolban az az alagút vége. Most meg ledöbbentem, mert szíven ütött – lehet, hogy egy másik metrókocsi robog felém, hogy bedarároljon?!? Bármi lehet. Minden. Semmi.
Ki mondja meg, hogy mi történik? Ki mondja meg, hogy merre tartok? Jó az irány? Kell ez a sok próbatétel? Mennyire kell még erősödnöm? Mennyi az annyi? Még nem elég? Brrrrr…. Gondolom, hogy Neked is szokott olykor így kattogni az agyad. Bizonyára nem ismeretlen számodra sem az élmény. Csak a miértek tódulnak ki a fejemből és már nem tudom elzárni. Csak jönnek-jönnek, kéretlenül nyomulnak, esodornak. Amikor már azt hiszem, hogy lassan, de biztosan kiépített tudatosságom átveszi az uralmat és egyenes derékkal kezelem a helyzetet – na akkor újra előtör valami kétség féle és leterít. Fuldoklom, ilyenkor ezer a pulzusom, önigazolásba kezd az egóm és földbe döngölöm saját magam. Semminek semmi értelme – zakatol a fejemben. A világ elnyom, elsodor. Nem gonoszságból. Inkább azért, mert észre sem vesz.
Mit rontottam el? Mit kellett volna másképp csinálni? Mélyen a szívem mélyén úgy hiszem, hogy nem rontottam el semmit, hiszen önmagamat adtam. Én ilyen vagyok. Így tudok tenni, venni, adni, érezni, szeretni. Mégis bedarál a világ. Jó, mondhatod, hogy van választásom. Igen, látszólag. De meg tudom indokolni, hogy miért a lemondás, mit nyerek vele, hogy feladok valamit az álmaimból. Hogy mit engedek szélnek és mit nem akarok/tudok/merek észrevenni. Nem tudom már szétválasztani, hogy mennyi az én saját döntésem, érzésem és mennyi a világ zaja, szocializációm máza. Egybeégett minden. Rám kötött a maszk, idegpályáimon rutinosan kattognak a gondolatok újra és újra. Csinálni kell. Mókuskerék. Közben néha azt hiszem, hogy jó lenne kiszállni. Hogy van erőm és hitem. A világ tartogat kincseket, új utakat, felfedezésre váró titkokat. Én meg vágom a fát. Évmilliók óta ugyanazt csinálom. Mentségemre szolgál, hogy szeretem. Vagyis szerettem, amit csinálok. Minden pillanatát élveztem, alkotó tevékenységemben megéltem az önmegvalósítás mámorát. Most is lehet majd benne részem. Részlegesen. Inkább a körülmények leszek kemények. Elveszik a komfort. Az emberi lény már nem fontos. Automatizmusok, leszűkített és elbutított feladatkörök biztosítják, hogy egy felgyorsuló fluktuációban ne sérüljenek “az érdekek” és zökkenőmenes legyen a váltás, amikor egy fogaskerék úgy dönt, hogy a szervezeten kívül folytatja létét. Nincs gond. Egyetlen fogaskerék helyére ezrek pályáznak és csillogó szemmel azonnal készek igába hajtani fejüket. Onnan nézve ez egy kánaán. Én innen nézve miért nem az? Lehetne az is? Hát persze. Ezt a témát már sokszor bondolgattam. Gondolataink határozzák meg a valóságunkat. Egyszerűen ha sikerül nézőpontot váltani, akkor megváltozik a helyzet, gyakorlatilag kiderül, hogy a ténynek hidd gondolat egy délibáb, egy látomás. Nem tud érdekelni, hogy onnan nézve milyen. Én itt vagyok, innen nézem.
Jobb pillanataimban nézem máshonnan is. Vannak jobb pillanataim is. Amikor nincsenek, akkor átélem, hogy milyen is az a negatív spirál, ami gyakorta elkapja az emberi lényt és oly könnyen rántja a mélybe. Észrevétlet. Nagyon nehéz a gödörből aztán kimászni. Nincs fogás. Hideg van és sötét. Mégsem az alagút végéről jön a fénysugár. Ma nem tudok megoldást. Holnap lesz. Úgy indulok ma aludni, hogy álmaim hozzanak válaszokat ezer kérdésemre. Szeretnék folyamatosan új nézőpontokat birtokolni. Lubickolni az újabb és újabb felismerésekben, megoldásokban. Holnap. Hiszem, hogy jönnek majd a válaszok. Az Égiek sosem hagytak el, mindig kaptam jeleket, sugallatokat, érzéseket, hogy mit is kell tennem. Bízom benne, hogy az éjjel meghozza a válaszokat. Várom a reggelt és a felismeréseket. Kell, hogy legyen az emberben egy fedélzeti komputer kikapcsoló gomb. Nem akarok robotpilótával létezni. Én akarok dönteni, megoldásokat keresni és találni. Szeretném feszegetni a határokat, magamra formálni a világot. Azt szeretném, azt gondolom, az a meggyőződésem – na így már mindjárt más! 🙂 – hogy én irányítom az eseményeket. Érzéseimen keresztül jönnek a történések. Álmodom magamnak egy új világot, mert ez a régi már sehogy sem jó. Ma még nem megy. Kellene egy intés, égi jel, sugallat vagy valaki, aki belém karol. Azt mondja, hogy nyugi, az tényleg a fény az alagút végén. Gyere, menjünk együtt. Könnyű lesz. És én elhiszem. Mert el akarom hinni. Voltál már Te is így? És akkor tényleg megtörténik…. a fény igazi FÉNY lesz… és igen, ott az alagút végén. Ahova most tartok. Kemény menet. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz. Miért is hittem?! 🙂
Vagy inkább miért ne?!?! Hiedelmeim mélyen belém égtek, programok futnak a mélyben. Kitaláltam magamnak, hogy lecserélem a kattogásaimat valami egészen másra. Mi legyen? Bizonyosságra. A Jó Isten elküldi útmutatásait, hogy ne térjek le arról az útról, ahogy járnom kell. Rossz pillanataimban azt hiszem, hogy már évek óta egy rossz ösvényen bandukolok, meglehetősen meggyőzően. Szerencsére azért vannak jobb pillanataim is.Nem is kevés.
Ezeket a pillanatokat kell kihasználnom okosan, hogy a magam hasznára fordítsam és tényleg kiérjek az alagútból. Ugye, menni fog?!?!
Tudod, hogy több van benned, mint gondolnád?!?
2010 december 7. | Szerző: R_y_k_a
Ezúton szeretnék mindenkit szeretettel meghívni az Angyalok Erdeje elnevezésű nagyszabású jótékonysági rendezvényre. A rendezvény a Felvonulási téren van egész decemberben. Több száz csodaszépen kivilágított karácsonyfa között minden gyermek és felnőtt a mesék világában érezheti magát!
Amellett, hogy számtalan érdekes program várja a látogatókat (programok: http://www.angyalokerdeje.hu/programok), minden egyes karácsonyfa 1-1 nemes ügyre igyekszik felhívni a figyelmet. 200 Ft-os Angyaltallérokkal lehet támogatni bajba jutott, nehéz sorsú embereket, állatokat.
Coach-ként fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy minden ember egyedi és megismételhetetlen csoda… bár sokszor képességeinket, erősségeinket kiaknázatlanul, a mélyben hagyjuk szunnyadni. Éppen erre alapozva szeretnék minél több emberhez eljutni azzal az üzenettel, hogy TÖBB VAN BENNÜNK, MINT GONDOLJUK!
Hozz 1 díszt a vénuszok.hu fájára, ha úgy érzed, hogy szeretnéd szimbólikusan kifejezni, hogy benned is több van, mint azt talán korábban gondoltad! A meghívó filmje: http://app.talkfusion.com/fusion2/view.asp?NjcxOTE5_4243143
Szeretettel várok Mindenkit, aki úgy érzi, hogy szívesen lenne részese az összefogásnak! 
Hegedüs Erika
életvezetési tréner, coach
Megcsináltam!!! :)
2010 november 20. | Szerző: R_y_k_a
Arra gondoltam, hogy bármit tudok teremteni. Aztán újra gondoltam rá, sokszor, egyre intenzívebben. Akkor 2007-et írtunk. Voltak kanyarok, csalódások, meglepődések… de mindvégig hittem, hogy a sorstól kapott intuícióm, empátiám, nyitottságom nem véletlenül a lényem része. Mindig érdeklődve figyeltem az embereket, de egy idő után azt vettem észre, hogy több ez puszta szemlélődésnél, meglátok Nőkben, Férfiakban valami olyat is, amit nem akarnak/tudnak felfedezni önmagukban.
Feszített a vágy, hogy minél több ember érezzen rá, hogy több van benne, mint gondolja, és ezt az érzést tartósan birtokolja is. Kutattam-kerestem a módszerek között, míg ráleltem a coachingra. Mint egy igazi szerelem esetén, azonnal felismertem, hogy a coachingot kerestem, amelyen keresztül olyan eszközökhöz, módszerekhez, modellekhez juthatok, amelyek segítségével elkötelezett, érdeklődő, következetes és leginkább sikeres személyi trénere lehetek azoknak, akik megtisztelnek bizalmukkal, hogy időszakosan együtt dolgozzunk céljaik érdekében.
Mára már biztossá vált, hogy jó helyen vagyok a világban, olyan harmóniában élek, ami csak akkor lehetséges, ha az ember a helyén van! 🙂 A hála a szívemben pillanatra sem hagy alább, tudom, hogy megdolgoztam ezért az állapotért, amiben most létezem és nem dőlhetek hátra, mert a jövő a jelen éber pillanataiból épül fel!
Látom, hogy nehezen lépnek Nők és Férfiak a tettek mezejére, halogatásban nagyok vagyunk, várjuk a csodát, a varázslatot… közben az ott van bennünk, minden esetben! Nem adom fel, mélyen hiszem, hogy azért is jöttem erre a világra, hogy megmutassam minél több embernek, hogy bárki álma sikerülhet, ha igazán el akarja érni és valóban az Ő álma!
Általában erős az intuícióm, mégis képes vagyok kivárni, hogy ne legyen felgyorsítva a folyamat. Meg kell, hogy érj, hogy őszintén élvezd a pillanatot, amikor felismered az erőt, a benned szunnyadó lehetőségeket, hogy megérezd mély hitedet, amikor tartósan magas lesz már az energiaszinted…
Amikor a megrekedés után már túljutsz haragodon, és végre dolgozol magadért, az álmaidért… Amikor már tudsz és akarsz nekem válaszolni arra a kérdésre, hogy mi az, ami igazán számít az életedben, mi az, amiről nem akarsz lemondani, ami jár Neked, mert minden képességed meg van hozzá…
Ez sokszor nem egyetlen alkalom, aki képes folyamatában látni a coachingot, annak nagyszerű lehetőség lehet, hogy elszántsága visszafordíthatatlan változást hozzon életébe, mert elhiszi, hogy sokkal-sokkal több van benne, mint azt eddig gondolta… és ebből már nem enged! Ha pedig az én együttműködésemet kéred a siker eléréséhez, akkor én végképp nem engedek ebből, hiszen kell, hogy lássam a csillogó szemed, az egyenes gerincedet, a nyughatatlan vágyadat, amint azonnal indulni akarsz, hiszen már képes vagy kiforgatni a világot, úgy, hogy aztán abban elégedett és harmonikus szereplő legyél… mert „minden embernek joga van a boldogságra való törekvésre”!
Ez a törekvés – a folyamatot tekintve – fontosabb szerepet érdemel az életünkben, mint megérkezni bárhová! Engedd meg magadnak, hogy élj, ne érd be azzal, hogy életben vagy! 🙂
Egyik álmom az volt, hogy legyen egy értelmes, együttgondolkodó, energiákat emelő csapat, akikkel képesek vagyunk megváltoztatni a világot. Álmodtam magamnak egy olyan közösséget, amelyben én is egy vagyok, de mindenki önjáró, érző, gondolkodó… ÉPÍTŐ, TEREMTŐ! És lő…. Mára a facebook jóváltából ez a csapat 500 fő fölötti és élő, lüktető, tele varázslatos személyekkel, akik gondolatai által együtt épülünk. Hálás vagyok azért, hogy valóban értékes embereket vonzok magam köré, akikkel képesek leszünk megfordítani a világ változásainak rossz irányát… mert minden embernek joga van a boldogságra való törekvéshez! SŐT! Szerintem a boldogságra is, de menet közben már rájöttem, hogy a törekvés közben is azzá válunk! :))
Lelki edzőterem: a panaszkodás ellen
2010 november 20. | Szerző: R_y_k_a
Fura módon ma többször belefutottam olyan beszélgetésekbe, amely a panaszkodásra épült. El is döntöttem, hogy azokkal, akik ma benéznek LÉLEK-EDZÉSÜNKRE, erre a témára gyúrunk rá.
Hallgattam a beszámolókat, hogy ki a felelős a kudarcokért, ki a hibás a gátoltságunkért, kit okolhatnánk a bosszúságainkért, ki miatt töltjük értékes időnket panaszkodással. Aztán eszembe jutott egy régen olvasott kérdés: miért nem panaszkodunk olyan dolgok miatt, amelyeket tudjuk, hogy nem lehet megváltoztatni?! Pontosan azért! Mert tudjuk, hogy NEM LEHET változtatni rajta. Tény.
Ha ez így van, akkor jogosan merül fel bennünk, hogy akkor valami olyan miatt panaszkodunk, amelyen LEHET VÁLTOZTATNI. Ez aztán a jó hír. – Lehet is erre edzeni! Nem viccelek! Sokkal nehezebb lesz, meg aztán idő- és energiaigényes… olykor még visszacsúszunk a panaszkodásba, mert ahhoz nem kell semmiféle igyekezet, túl sok odafigyelés sem, és leginkább nem kell változtatnunk semmi korábbi viselkedés-mintánkon. Hát ez az!! Kiyosaki fogalmazta meg a „Gazdag papában”, hogy pontosan ez az elmebaj, ha mindent ugyanúgy csinálunk továbbra is, mégis valami egészen más eredményt várunk tőle.
Mivel edzőtermünk egyetlen részvevőjét sem tartom elmebajosnak, jogosan gyúrunk arra, hogy akkor másképp csináljuk, mint eddig. Már persze, ha valami másra várunk!
Ha elfogadod, hogy olyan miatt panaszkodsz, amin lehet változtatni, akkor léphetünk tovább… Nézzünk Téged, aki most végiggondolod, hogy miért nem teszünk valamit? Miért nem változtatunk, hogy a panaszunk tárgya eltűnjön és sokkal-sokkal értékesebb dolgokkal töltsük az időnket?!?
Végig-gondoltad? Nem ér! Edzeni lehet fejben, de nem annyira érdemes. A gyakorlat lényege, hogy gyakoroljunk, hogy beépüljön, és életünk része legyen. Ugyanis, ha ez megtörténik, soha többé nem fog gondot okozni!! A kondi-teremben sem állunk meg a has-prés mellett és elszámolunk 200-ig, fejben megcsinálva a gyakorlatot. Az a lényeg, hogy CSINÁLNI KELL.
Nem tágítok! Gondold végig, hogy ha olykor panaszkodsz, miért is teszed!?! Ha megvan, akkor nézz rá, hogy miért nem változtatsz azon? Mondd ki hangosan, vagy írd le! Az a célunk, hogy megerősödj!!!!!!
Na, túljutottunk azon, hogy elfogadtad, hogy panaszkodsz, és már tudod, hogy miért. Klassz!
Akkor nincs más hátra, rá kell nézned, hogy eddig miért nem változtattál ezen! Félelmetes? Talán macerás? Túl sok energia? Vagy ismeretlen és bizonytalan kimenetelű? Benne van a kudarc és a rossz döntés lehetősége? Valakinek ellenkezne az érdekeivel? Esetleg költséges? Vagy időt kellene szánnod rá?
Értem és még sem értem!
Aki eljutott a gyakorlatban eddig, az képes önmagának megválaszolni, hogy miért kerüli ki ezek közül azt, amit épp kerül, tudja, hogy miért marad minden a régiben, vállalva, hogy fennáll a lehetősége a további panaszkodásnak.
Mit tehetünk? Ebben az edző-teremben 2 gyakorlat maradt Neked.
- Beismered, hogy panaszkodsz, azt is, hogy akármilyen okból, de nem változtatsz. Ezek után elfogadod, hogy nem fog semmi sem változni, így nem panaszkodsz többet és vállalod, hogy marad minden a régiben.
- Nem panaszkodsz tovább, mert felismered, hogy lehet rajta változtatni, így változtatsz is, tehát nem lesz miért panaszkodni. Ebben a gyakorlatban benne van a kockáztatás, hiszen kilépsz a komfort-zónádból! Eljuthatsz olyan területekre, amelyek elsőre nem lesznek ismerősek, így nem biztos, hogy kiszámíthatóak és biztonságosak… igen! Beismerem, hogy nem könnyű a gyakorlat. Sokan elvétjük még időnként ebben a teremben. De azért vagyunk itt, hogy edzésben tartsuk a lelkünket! Ehhez pedig sokszor kell gyakorolni, ugyanis a sikerek megerősítenek. Panaszkodás helyett pedig igyekezzünk a lehető leggyorsabban elcsípni a kimondott szót, panaszunk tárgyát, gyorsan vizsgáljuk meg a lehetőségeket, okokat és tegyünk érte! Pontosabban tegyünk önmagunkért és az álmainkért!
További jó edzést kívánok mindannyiunknak!
Hegedüs Erika
életvezetési tréner, coach
Alkotói válság
2010 április 12. | Szerző: R_y_k_a
Jó ideje csak fejben írok. Ahogy fejben olvasok. Voltál már így? Gyűlnek a gondolatok, de valami/valaki megakadályoz, hogy gépbe vagy papírra kerüljenek. Ki lehet? Én magam? Fogalmam sincs, hogy milyen ellenállás ez. És ha felismertem, hogy ellenállás, akkor miért vagyok képtelen elengedni? Kinek jó ez a ragaszkodás a semmihez? Vannak időnként olyan megérzéseim, hogy önmagam ellen megyek. Régebben, amikor írtam, első körben önmagamnak írtam, hogy megvitathassam magammal a bennem zajló eseményeket… aztán a visszajelzéseitek hatására egyre többször publikus formában is megtettem.
Persze nem szüntettem be a gépelést 🙂 csak az elmúlt 2 évben egy internetes portálon dolgozom “szakértőként” és a hozzám érkező levelekre válaszolva pontosan ennyi volt az elég, hogy a görcsölő ujjaim riadót fújjanak. 🙂 De írásmániám “kitüremkedik”, nem tudom magamban tartani. Szóval nevezhetjük alkotói válságnak is, de kegyes pillanataimban csak annyit gondolok az egészről, hogy fókuszt váltottam. Átmenetileg.
Miért jó fókuszt váltani olykor? Nos, szerintem azért, mert az igazán fontos dolgok, az életünk meghatározó ideái nem távolodnak el tőlünk. Ott motoszkálnak az ébredéseinkben, elalvásainkban, éber álmodozásainkban. Jól gondolom? Nektek is vannak ilyen nagy érzéseitek? Olyanok, amelyek aztán sorsfordítóvá válhatnak? Szóval, ha fókuszt váltunk, de vannak visszatérő gondolataink, akkor azok egyértelműek, hogy nem kerülhetjük meg őket, hiába akarjuk ignorálni azokat, azok léteznek, utat törnek felénk és ha nem megyünk el mellettük, akkor egy életen át hálásak leszünk önmagunknak, hogy meghallottuk a belső hangunkat.
Úgy szocializálódtam, hogy akkor tartalékoljak, amikor van, ne a pánik idején. Persze ez leginkább az anyagi világra vonatkozott, de átültettem a belső világomra is. Tele vagyok álmokkal, tervekkel, elképzelésekkel. Vízöntő vagyok, nem is tudnék a sorsom ellen menni. Szeretném szebbé tenni a világot és még mindig nem adtam fel. 🙂 🙂
Visszatérve az alkotói válságra. Ti hogyan élitek meg? Szoktatok pánikolni vagy inkább görcsösen akarjátok? Időnként megfigyelem, hogy mérges vagyok. Hagyom az időt elszaladni mellettem. Tudom, hogy a világban minden változik, ha azt érzem, hogy most megpihenek, kicsit megállok… na olyan nincs, hiszem minden változik, így én lemaradok, mert a változással együtt az egész világ elmegy mellettem. Szóval az elmúlt időben fókuszt váltottam, a segítő kapcsolatok mások felé irányították a figyelmemet és lemaradtam… mert önmagammal nem foglalkoztam. Tudom, hogy nem lehet “gyorstalpalón” behozni a lemaradásokat. Nem is akarom. Inkább igyekszem felvenni a fonalat… és azzal is foglalkozni, hogy nekem mi a jó.
Mosolygok. Jó két éve összeraktam az egészséges önzőképző anyagát, amely időnként előkerül workshop-okon… abban benne van, hogy szép dolog a világra figyelni, de az első, mindig ÖNMAGUNK jól-tartása. Ti mindig jól-tartjátok önmagatokat? Annyira elsodort az önkéntes munka, hogy beálltam a sor végére, bízva abban, hogy majd jó lesz így. Egy fenét jó! A hozzám érkező levelek sokszor napokra a hatásuk alá temettek, velük ébredtem, utaztam. Olyan élettörténetekbe csöppentem bele, amelyek gazdagították a világról alkotott képemet, de egyetlen percre sem tették gondtalanná. Mert ugye, aki egy szakértői oldalra ír, az nincs túl jó állapotban. Ilyenkor egy olyan szeletét mutatja be az életének, ahol sok az elakadás. Hogy igazán segítés legyen a segítés, szántalanszor agyaltam, utánaolvastam, szupervízió keretében megvitattam stb. Szóval beletettem legalább 2x akkora energiát, mint a megírójának jelenthetett. De úgy érzem a mai napig, hogy aki megtisztel a bizalmával, aki együtt-gondolkodásra kér fel, azzal nem lenne tisztességes egy-két odavetett mondat.
Akkor mi változott? Rájöttem a megoldásra. Továbbra is szívvel-lélekkel dolgozni fogok az interentes fórumon, de időről-időre önmagam jól-tartása érdekében kiírom a saját gondolataimat önmagam és talán a Ti örömötökre is. Mindig megtiszteltek hozzászólásaitokkal, hiszen minden gondolattal gazdagodunk. Véletlenek nincsenek, én is mindig olyan blogokra tévedek, amelyek valami kis puzzle darabot adnak az én nagy összerakósomhoz… és a szívem mélyén abban reménykedem, hogy Te is találsz nálam olyan puzzle darabot, amely jól jön a Te összerakósodban….
Szóval az alkotói válságok is jók lehetnek, közelebb visznek a nagy felismerésekhez… mert akkor biztosan tudhatjuk, hogy már kifelé jövünk a válságból 🙂
Legyen szép a mai napotok is!
Hogy jön egy lufi a Flow élményhez?
2013 március 6. | Szerző: R_y_k_a
Csíkszentmihályi Mihály valamennyi írásában annyira tökéletesen megfogalmazza a lényeget. Újra és újra rácsodálkozom, hogy milyen egyszerű és milyen nagyszerű. Benne vagyunk a jelenben, megéljük a pillanatot és még élvezettel is tölt el. A személyes boldogság. Hát ez elképesztően felemelő tud lenni!
Szeretnék egy röpke történetet megosztani Veletek, hogy szemléltessem, milyen könnyen megteremthetjük saját életünkben azt a bizonyos flow-élményt…
Délután bevásárolni indultam. A bejárat előtt egy színes bohócjelmez mögé rejtett fiatalember ácsorgott, bőszen lufikat fújt, amelyekből csodaszép virágokat varázsolt pillanatok alatt. Amikor mellé léptem, rám mosolygott.
– Szeretnék egy virágot adni neked.
– Nekem? – kérdeztem, meglepve.
– Igen, megérdemled, nem?! – kérdezte széles mosollyal.
– Megérdemlem – nevettem el magam és sejtettem, hogy itt másról is lesz szó.
Átadta a virágot, majd elmesélte, hogy ezzel is igyekszik kiegészíteni a főiskolai tanulmányaihoz szükséges keretét. Nem voltak rossz érzéseim, az “ajándék” virágomért adtam pénzt, de egyetlen pillanatra sem gondoltam túl a történetet.
Tovább…