A munka öröme

2006 november 15. | Szerző: R_y_k_a |

Ma érdekes beszélgetés részese lehettem. Mondhatnám, hogy ügyféllel, pácienssel, partnerrel, vendéggel… ki minek nevezi (már ha kell). Egymás között csak “tükörbenézőnek” nevezzük… Szóval egy kedves tükörbenéző érdekes gondolatot adott. Ez a szép a segítő kapcsolatban, hogy az ember a másikkal együtt épül, szépül. A téma a munka, a munka öröme és értelme volt. Nem arról volt szó, amikor már annyit dolgozunk, hogy szinte az egész életünket az tölti ki. Amikor az ember sokat dolgozik, vagy éppen sokat alszik, akkor az az elutasítás időszaka. Nem rossz vagy jó, ez egy belső elutasítás, amikor valamit tagadunk. Szóval egyáltalán nem ez a fajta munka volt a téma. Talán Te is ismered, ami örömmel tölt el, ami célokat ad, ami értelmet ad a szürke napoknak, amelyek egyből ezer színben pompáznak. Na arról a munkáról beszéltünk. Energiaszintje megemelkedett, szeme csillogóvá vált, bőre még szebb lett. Elámultam. Sok dologról tudtam, hogy megszépíti az embert, de ma gazdagodtam egy új élménnyel. Bár mindenki megtalálná azt a munkát, feladatot, elhivatottságot, amely ekkora örömet tud okozni! És itt nem kell génkutatóvá válni vagy agyspecialistává, hogy ezt a különlegességet megízleljük. Az bármi lehet, akár egy irodai asszisztens számára vagy egy óraszalon eladójának, de a konditerem személyi edzőjének, ami örömet tud okozni. Apróságokból épül fel a nap, amely egy keretet ad az életünknek. Tudod, hogy hányan ébrednek szenvedéssel, szorongással teli szívvel?! Hogy ma egy újabb nap, amit nem akar. Így nem lehet, nem szabad élni. Pontosabban dönthetünk úgy, hogy szenvedünk, és boldogtalanságra ítéljük magunkat, de hát akár úgy is, hogy boldogok leszünk. Most persze mondhatod, hogy van, akinek könnyű, azt csinálja, amit szeret, vagy amivel jól keres. Hidd el, hogy sok jó fizetésű ember boldogtalan és szenved a maga kis dobozában. Mert úgy érzi, hogy keretek közé zárta saját magát, szinte eladta a lelkét… De van fordítva is, hogy nagyon boldog egy ilyen ember, de nem a pénz a meghatározó a történetben. Szóval most ne a pénz oldaláról közelítsük a kérdést!

Sokkal inkább beszéljünk arról, hogy mennyire szerencsés az, aki talál örömöt a munkája során. Igazán az a szerencsés, aki megtalálja az egyéniségének megfelelő feladatot. Mindig elcsodálkozom a cukrászdában dolgozó apró termetű, törékeny eladónőn. Sokszor eszem doboztortát a kedvenc helyemen, ami a történet szempontjából sem annyira jó, de közben megfigyelhetem a hölgyet, aki mindig mosolyog, szeretettel csomagolja a sütit, veszi át a pénzt, és mindig, MINDIG mosolyog. Hogy csinálja? Jól érzi magát. Ennyire egyszerű. Vagy a mesterem a kurzusokon. Bármiről beszélünk, tanulunk, mindig azt figyelem, hogy mennyire szereti, amit csinál. Sugárzik attól, hogy adhat gondolatokat, boldogság felé segíthet embereket, amely őt teszi igazán boldoggá. Ettől tele lesz energiával, vibrál, és észrevétlenül azt érzi az ember, na igen, Ő ott van a helyén, a legjobb dolgot csinálja. De a múltkori taxisofőr is nagy élményt adott. Késő este mentem haza, épp egy barátomnál jártam, aki felesége és maga megcsalása miatt szorult egy SOS beszélgetésre. Szóval úgy tűnt a sofőr számára, hogy egy olyan hölgy vagyok, aki tette a dolgát, kifizették, még a taxiját is, aztán elzavarták. Jót mosolyogtam az udvariasan feltett udvariatlan kérdésen. Aztán tisztáztuk a szituációt. Hazaértünk, de még a sarkon egy órát ücsörögtem a z ismeretlen pasi kocsijában és arról beszélgettünk, hogy mennyire élvezi az életét, mert annyi örömpillanatot kap az utasaitól egy-egy beszélgetés során…. Ahogy velem beszélgetett, ismeretlenül. Sokszor eszembe jut, mert sugárzó volt, látszott rajta, hogy a legjobb feladatot találta ki magának… Igen, itt hibázunk. Bekényszerítjük magunkat feladatok közé, mert azt mondjuk, hogy nincs választásunk. Tudod, hogy hány ember él olyan körülmények között, akinek tényleg nincs, vagy nagyon beszűkültek a lehetőségeik?! És elhiszed, hogy Ők talán boldogabbak? Azok, akik pedig választhatnak – mi sokan élhetünk vagy élhetnénk a választás szabadságával! – önként vállalnak boldogtalan hónapokat, éveket. Van, aki csak akkor lesz teljes, ha a saját ügyeiért tesz, legyen az egészen kicsi egyéni vállalkozás, vagy nagyléptékű komoly beruházás. De van, aki attól boldog, hogy alkalmazott létére szerencsés, mert egy csodaszép fa áll az iroda ablaka előtt, amitől folyamatosan úgy érezheti, hogy a szabadban van.   És még mennyi példát sorolhatnék, hogy el hidd, hogy van Neked való feladat. Amely nem nyom el, amely nem szürkít el. Sőt színes maradsz, és folyamatosan töltődsz. Nem mindenki jó az emberekkel való kommunikáció során és van, aki pocsékul könyvel egy csendes irodában. De lehet, hogy fordítva tökéletes. Biztos Te is találkoztál morgós pultossal, aki már reggel nem tud mosolyogni, és a homlokára van írva az egész világfájdalma…. Hát igen, ilyenkor én is megkérdezem magamtól, hogy valóban itt kell-e lennie ennek a hölgynek és épp most?! És nem azért, mert idegesít. Sokkal inkább azért, mert elképzelem, ahogy a Neki való feladatban mosolyog, amelytől élvezi az életét, feltöltődik, újra kisugárzóvá válik, amelyre vevő lesz a világ, amely visszacsatolásaitól úgy érzi az egyén, hogy ő a legszerencsésebb a világon. Lehet, hogy a pult helyett egy pénztárban vagy egy könyvtárban kellene ücsörögnie, de az is lehet, hogy egy telefonközpont kezelőjeként találná meg az örömét. Kérdés, hogy akarunk-e keresni, kutatni, kísérletezni. Mi lenne, ha 3 hónapos próbaidők váltogatása helyett el kezdenénk magunkat megismerni? Foglalkozni önmagunkkal, az igényeinkkel, a vágyainkkal. A jelzések jönnek, csak nem mindig tudunk kommunikálni a lelkünk nyelvén. Talán csak idő kérdése, talán türelem vagy igény kell hozzá. Lehet hivatkozni feladatokra, másokra, körülményekre. Ezek csak arra jók, hogy megnyugodjunk, hogy ezt az életet már csak „így” éljük le.

Az biztos, hogy nem földöntúli képesség kérdése, hogy önismeretünk fejlesztésével, önmagunk szeretetével megtaláljuk azt a munkát, amely sokakhoz hasonlóan értelmet ad és széppé teszi az életünket. Amely egy megfelelő szelete lesz annak az életnek, amely a többi szeletével együtt alkot egy nagy egészet… A többi szelettel mi van? Arról majd legközelebb!…