A barátság öröme

2006 november 19. | Szerző: R_y_k_a |

 

… megígértem, hogy folytatom az élet következő szeletével! Rangsor nincs, minden szelet egyforma, így a következő szelet a barátság, mert úgy érzem, hogy most erről kell írnom. Sok könyvben olvashatunk a barátságról, amelyekben egy megfoghatatlan, illékony dologról írnak. Megfejthetetlen rejtély, hogy miért vonzódunk valakihez barátsággal egy életen át. Számtalanszor összekeverjük a szabadidő-partnerekkel, haverokkal, unaloműzőkkel. Ők is fontosak, de egészen más szereplői az életünknek. Azt hiszem, akkor járunk el helyesen, ha különbséget tudunk tenni. Nem kell ítéletet mondani, de tisztán kell látnunk, hogy mit várhatunk el egy szabadidőnket közösen megélő másik embertől és mit nem. Ezért van annyi csalódott, tüskékkel a szívében járó-kelő ember. Hidd el a barátságok, ha igazán mélyek, akkor nem épülnek elvárásokra, csak vannak. Vannak, mert jó. Persze ne hidd, hogy a barátságokért nem kell dolgozni. Munkás, nagyon is munkás dolog. De mint a komédiában az időzítés a legfontosabb, a barátság ápolásában is. Nem az lesz a barátod, aki minden nap 500 Ft-ot rád költ a mobilján és semmitmondó ürességekről beszél – ezzel önmagát is megerősítve, hogy igen, barátai vannak. Igen, néha a barátok cserbenhagynak – legalábbis úgy éled meg. Ez azért van, mert az ő „hullámvasútuk” nem biztos, hogy a tieddel együtt hullámoznak. Nézz magadba! Ha épp szerelmes vagy és lebegsz, nem biztos, hogy olyan nagy örömmel pattansz vonatra, hogy az idillt megtörve segíteni indulj a BARÁTODNAK. Nem biztos, de lehet. Egy a lényeg, ne akarj barátságot érdekből, elvárásokkal. Szeress úgy, hogy ne akard megváltoztatni és szeresd azért, mert az, ami. Nehéz? Talán nem. Egy próbát megér! Van időd…. vagy nincs időd, tehát játssz és láss csodát. Nyújtsd ki a kezed, adj egy mosolyt, figyelj rá, élvezd vele a pillanatot, a nevetést, a sírást… Tudtad, hogy az érdeklődő ember érdekes?! Ne azért érdeklődj, hogy az legyél! Egyszerűen tényleg érdekeljen! Szárnyaló dimenziókba lehet eljutni egy baráttal egy beszélgetés során, amikor adsz-kapsz, figyelsz és ő is. Amikor kapsz egy gondolatot, amit Te továbbgondolsz, amikor érzed, hogy az élet csodaszép, mert ilyen pillanatokat ad és megélheted a barátaiddal. Nos rohanunk. A pillanatok rövidülnek. A mi hibánk. Úgy élünk, ahogy nekünk jó! Hidd el! Nem anyagi kérdés, hogy milyen mélységű barátságokat ápolsz. És nem is távolság! Nagyon szép emlékeim vannak, amikor Karesz barátom Izraelben élt és kéthetente levelet váltottunk, nagyon sokáig. A legszebb levelet akartuk megírni, hogy a következő hét szép legyen. Vagy Zita barátnőm, aki már millió éve Olaszországban él. Van, hogy hetente beszélünk telefonon, de van, hogy hónapokig sem. És volt, hogy egy másfél évig nem is láttam. Aztán jött, látott, mosolygott, a beszélgetésünket mint gombolyagot pillanatok alatt feltekertük újra és elmúlt minden távolság, kiesett idő. Ott van Cseszi barátom, aki képes felhívni Mexikóból vasárnap éjszaka, mert megérzi, hogy sírok és nem szereti ha sírok. Zoli is jóbarát. Talán egy évtizedig ült velem szemben az irodában, aztán amikor kilépett, jöttünk rá, hogy mennyi gondolatot akarunk megosztani egymással. Volt időszak, hogy naponta levelek ezrein keresztül váltottunk világot, ma már csak inkább egy üveg jó bor mellett és nagyon ritán, viszont mindig tudtuk, hogy éppen kinek van nagyobb szüksége a másik bátorítására vagy visszacsatolására. De a Dani barátom is igazi, szertelen és szerfelett – ha ezt érted – volt időszak, hogy minden nap együtt voltunk hónapokig, aztán egy évig nem láttuk egymást. Ma meg mindenki éli a saját életét, de szinte adóvevő szerűen előkerülünk, ha szükségünk van egymásra és minden beszélgetésünk azzal zárul, hogy közelebb kerülünk kicsit a “világ megváltásához” 🙂 Sokszor csak egymásra nézünk, nevetünk egy jót, összefoglaljuk a másik hülyeségét és megállapítjuk, hogy jó élni! Péterrel egy évben csak egyszer, talán kétszer találkozom, mert messze él. De ha találkozunk, megáll az idő és bármikor ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Nem tudom, hogy történhetne-e olyan, hogy vége legyen a barátságunknak… De, tudom. Nem történhetne. 🙂 Kuksi is ilyen barát, látom a szemét, néha morcos, néha szomorú, sokszor nevet. Néha nem mond semmit, aztán mond, és hetekig velem van a gondolat. Meggyújtunk egy csomó gyertyát, a férje kinyit egy üveg bort, nevetünk, sírunk, elmélkedünk, és mindhárman érezzük a megállt időt, a pillanatot, amely bevésődik a memóriánkba. Persze nem a téma, sokkal inkább a hangulat, az illat, a hang, a rezgés, ami belengi a teret – amitől egy hideg téli napon a buszmegállóban állva is mosolyra kanyarodik a szám és már nem is fázom annyira… Dönci is ilyen, szabad ember de igazi és elvehetetlen. Mindig viccel, de minden vicc fele igaz… Szeretem, mert bölcs és vidám, tudja, hogy mitől kerek az élet, és nagyon jó rácsodálkozni a gondolataira… és még síelni is megtanította a kucu lábaimat 🙂 Gyurka is igazi barát. Sokszor éveken át hiába mondtam neki dolgokat, talán még hülyének is nézett. Aztán jóval később, évek múlva reagált a felvetéseimre. Megértettük, hogy nem kell ugyanúgy nézni a dolgokat, épp elég, hogy elfogadjuk a másik világát, máris azonosulni tudunk a nézetével. Ettől fogva pedig jöhet árvíz vagy szárazság, mindig tudjuk, hogy csónakkal kell a másikon segíteni vagy épp egy pohár vízzel. Szinte minden lényegtelen, elég a tudat, hogy számíthatunk egymásra. Aztán ott van a Bogi, aki már lassan 20 éve van. Nagyon más, nagyon nem én és én nagyon nem ő. Sokszor nem értjük egymást, sokszor bántjuk egymást az őszinteségünkkel, a másságunkkal, és mégis megéljük egymásban, egymással azokat a dolgokat, amely ott van a másikban, bennünk nincs. Elfogadjuk egymást, olyannak, amilyenek vagyunk. Egyikünk sem akar a másikra hasonlítani, néha haragszunk, néha vitatkozunk, de végül mindig azt mondjuk, hogy ez így jó és nem is kell, hogy másmilyen legyen. És akkor a legjobb barátomról még nem is meséltem. Az anyukám. Na ő egy fantasztikus nőci. Szereti az egész világ és ő is szeret mindenkit. Például nála érzem, hogy az én barátom az ő barátja is, minden fontos “emberemet” szinte saját gyerekeként szereti. Nagyon lehet vele beszélgetni és nagyon mindenről. Nagyon van véleménye és nagyon elmondja, sokszor fájdalmas, de jó, hogy mondja, mert továbbgondolom és beépítem. És fordítva is így van szerintem. Az a legjobb, hogy a szülő-gyerek kapocs egy nagyon szép és tiszta barátsággal egészült ki már egy nagyon hosszú ideje.

Szóval ilyenek az én barátságaim. Hogy miért írtam le Neked? Azért talán, hogy hidd el vannak magányos órák, amikor nem érzik a szerencsétlenek, hogy egyedül vagyok, rossz nekem. 🙂 Azt sem, hogy örülök és szeretném megosztani velük. De hát nem is ez a “feladatuk”. Ők nem azért vannak, hogy az én rendelkezésemre álljanak. Sokat és sokféle módon kell tenni, hogy LEGYÜNK egymásnak. És nem arról van szó, hogy kölcsönösség meg elvárhatóság meg igény és ennyivel tartozás… ezek szoktak röpködni a levegőben, amikor a barátság téma előkerül valahol. Egyszerűen attól BARÁTSÁG a barátság, hogy akarom, szeretem, vagyok és vannak érdek nélkül, számítás nélkül, csak azért, mert jó. Nagyon jó. Magától nem megy, tenni kell. A lustaság, kényelem, önzés nagyon sokat tud tenni annak érdekében, hogy a felszínen éljünk és igazi barátságok nélkül sodródjunk. Lehet élni így is, mindenki maga dönt. De ha bátor vagy és mered vállalni önmagad és a másikat, úgy ahogy vagytok, akkor az élet megajándékoz rengeteg olyan érzéssel, szeretettel, hittel és reménnyel, amely a barátok nélkül nem menne.

Kívánom Neked ezt a szeletet is az életedbe, mert hidd el, ez a szelet is legalább annyira kell Neked, mint a többi. Ne hagyd, hogy legyen “időnként fontosabb szelet”, ami kiszorítja a barátságot, hagyd meg neki azt a szerepet, ami megilleti, mert nélküle nem lesz teljes az életed.