Valótlan valóság

2006 december 10. | Szerző: R_y_k_a |

 

Ma az élet fura szeletéről szeretnék írni… ez pedig az a világ, ahol sok fiatal társat szeretne találni magának. Az interneten keresztül.

 

Egy hozzám forduló fiatal nő története rávett, hogy kipróbáljam magam és a saját viselkedésemet ebben a közegben. Szerettem volna úgy beszélgetni vele, hogy tudjam a saját tapasztalataimmal is kontrollálni az érzéseit és fenntartásaiból fakadó kérdéseit. 3 hét megfigyelő magatartásom és olykor interaktív viselkedésem alapján írhatom le most tapasztalataimat. Egészen biztos vagyok, hogy a kezdő lépés mindenkinek őszinte. Egyedül van, hideg van az utcán, a barátok nem érnek rá moziba menni, jó lenne valakihez odabújni és hasonlók. Gondol egyet és feljelentkezik. Az első napok lázas izgalomban telnek, mert bárki ír, Ő lehet.

(Aki már volt szerelmes, azt nagyon jól tudja, hogy ez a folyamat időnként hihetetlenül gyorsan szokott beindulni, és rendszerint egy sebnyaldosó időszak előzi meg. Nem lehet felkészülni rá, hogy mikor lesz minden újra rózsaszín…)

Szóval a néhány napos netező csillogó szemmel válaszol a levelekre, mert reményei adrenalint emelnek a szervezetében. Ettől szebb lesz, izgalmasabb, csak úgy peregnek a mailek. Aztán majd esetleg telefonon, kínos vagy kevésbé kínos találkozások és társai. Sok fiú és lány oldalán lehet olvasni, hogy elegük van már végre az 1 éjszakás összeakadásokból…. de hát ezen esetek egyik szereplője ők maguk. Meg ugye mindenki komoly kapcsolatot keres, de valahogy bugyis képek tömkelege tölti meg a netes világot.

Térképezzük fel a mögötte rejlő dolgokat. Leveleznek napokig, hetekig. Napokon belül közel engedik magukhoz a másikat, úgy érzik, hogy már ismerik egymást. Ledőlnek falak, sok titkot, apró darabot az életükből megosztanak a másikkal. Azzal az idegennel, aki bárki lehet a gép mögött, semmi garancia nincs, hogy valóban az van ott, akinek magát mondja.

Hogy lehet ez? Mármint, hogy más van a személy mögött… Egy rövidebb-hosszabb kiábrándító szakasz után felteszi magát egy másik néven, hogy lássa: az új embernek is ennyien írnak? És Ő is? Aztán a lavina következő lépcsőfoka, amikor másik nem képviseletében jelentkezik be, hogy lássa a többiek reakcióit. És néhány hónap alatt az a reményekkel teli, őszinte ember egy mániákus “randi-gengszterré” válik. Elfelejti, hogy mit akart, mi volt a cél. Szórakozik, szórakoztat. Ül a gépe mögött és elfelejt a valóságban élni. Meg is írja, hogy netfüggő… aztán jön a következő lépcsőfok, amikor már fel is írja az adatai közé, hogy nem keres senkit, egyszerűen csak a barátai miatt van fenn. Egy társkereső oldalon!

Tudjuk, minden változik, a társkeresés internetes stílusa is. De vajon fel van készülve erre a világ? Az a folyamatot kellene kívülről látni, amikor közeleg a pillanat: ahogy lép az ember egy másik felé, fél szemét már egy újabb emberen tartja, hogy tudja, merre lesz majd a következő lépése. Itthon is több százezer ember játszik. Pont olyan szenvedély lesz, mint a szerencsejáték vagy épp az alkohol. Lehet ezt jól csinálni? Nagyon sokat változott a világ az elmúlt 5-10 évben. Ma már nemtől, kortól függetlenül bárki profi módon közlekedik a világhálón. Bármikor, bármit leírhat, ha akarja, még akár ő maga is elhiheti, annyi kell hozzá, hogy elég sokszor ismételje. Éppen ezért nagyon veszélyes játékká kezd válni ez a fajta társkeresés. Kiégés, sivárság, felszín. Azok az emberi értékek, amelyekkel az emberek megérkeznek a virtuális világ kapujába, ott maradnak a kapu tövében. Elsodorja őket a mélység nélküliség, ha nem vigyáznak. Arra sem merem bíztatni a látogatókat, hogy vállalják őszinteségüket, mert sérülhetnek… nem biztos, hogy felismerik a “randi-gengsztereket”. Fájdalmat, becsapottságot, szomorúságot hozhat a színes világ. Egy jó barátnőm szokta mondani az ilyen ismerkedésre, hogy fel kell fogni egy jó kanyarnak. Vagy egy elsőnek jónak tűnő pillanatnak. 🙂  És akkor talán az ember nem kezd túlzott elvárásokkal, mániákusan ragaszkodni az ismeretlen fantomokhoz, így a lelke sem sérül meg, hogy aztán egy segítő kapcsolat beszélgetésein próbálja feldolgozni, kidolgozni magából a gennyes sebeit.

Viszont tiszta szív nélkül élni nem érdemes, szóval mégiscsak úgy kellene csinálni. Mármint őszintén. Máshogy nem érdemes. Talán elsőre kicsit óvatosabban. Valamivel dörzsöltebben… már ha érted 🙂 mert ugye, nem minden az, aminek elsőre látszik…

És érdemes erősen kitartani az álmaink mellett, mert egyszer biztosan sikerül. Ha nem ott, akkor máshol. Ha nem a neten, akkor a valóságban. Mert ugye az élet szép…. és igazságos!!