Optimális optimizmus
2011 június 11. | Szerző: R_y_k_a
Sokat, sokfelől halljuk, hogy micsoda erőt képvisel az egészséges, pozitív gondolkodás. Az optimista emberek tovább élnek és egészségesebbek pesszimista társaikhoz képest. Az élet minden területére kihat hozzáállásunk, könnyebben érjük el céljainkat, valósítjuk meg vágyainkat, ha optimistán, vidáman és magas energiákkal állunk a dolgokhoz.
Gondolataink apró láncszemenként kapcsolódnak egymásba. Ahogy egyik rossz gondolatot azonnal követ egy másik rossz, ugyanígy tudjuk egymásba fűzni optimista, jó gondolatainkat is. Aki nem hiszi, szánjon időt rá és próbálja ki! Kicsi tudatosság kell csak hozzá, hogy önmagunkat figyeljük kívülről, ahogy “agyalásunknak” utat engedünk. Főleg a nők űzik professzionális szinten a gondolatokból történő légvár-építést. Ha valóban vágyunk egy sikeres és boldog életre, akkor egyre gyakrabban nyakon kell csípnünk negatív gondolatainkat. Engedd meg magadnak, hogy a téged ért incidens, történés, esemény megérintsen. Ha fáj, hát fájjon, ha felbosszant, dühöngj kicsit. De! Aztán ahogy megélted, utána engedd el. Beszéld meg, kérdezz rá, mondd ki! Kerüljön a megfelelő helyre, a hátad mögé, a múltba. Ahogy a múltba vész, el is kell tűnnie. Nem cipelhetjük magunkkal, napokon vagy olykor éveken át.
Tudom, hogy könnyű ezt mondani, de hidd el, nincs más választásod. Amikor negatívan állunk a dolgokhoz, bírálunk másokat, történéseket, amikor problémázunk, és újra visszatérünk eseményekhez, ahol vélt vagy valós sérelem ért, na akkor minden sejtünket szisztematikusan mérgezni kezdjük. Egy betegség “legyártásához” aránylag sok idő kell, tehát észre sem vesszük, hogy következetes, negatív hozzáállásunk újabb és újabb téglákat jelent betegségünk megalkotása során. Amíg egészségesek vagyunk, el sem hisszük, hogy leginkább mi magunk vagyunk felelősek azért, hogy gondolatainkkal is segítsük egészségünk megtartását. Aztán persze, ha itt a baj, bármit megteszünk a korrigálásért, de azt tudnunk kell, hogy amilyen hosszú ideig alakul ki a betegségünk, legalább annyi idő lesz, annak felszámolása. Sok könny, lemondás, rettegés, aggódás kíséri a gyógyulás útját. De minek mennénk ezen az úton, ha van másik is?! Mert van! Lehet élni optimistán, pozitív hozzáállással.
De hol van az optimális optimizmus? Bizonyára ismersz olyan embereket, akik mindig mosolyognak, soha semmi bajuk, mindenen megrántják a vállukat, állandóan a legjobbat remélik, minden úgy jó, ahogy van. Az ilyen emberek akkor szúrnak ki leginkább önmagukkal, ha mindez nem szívből jön, amikor az otthoni ajtó becsukódása után a mosoly eltűnik az arcukról és a tükörből egy megtört, szomorú szemű arc tekint vissza. Akkor az egész hazugságra épül. Kérdezem, miért csinálják? Kinek hazudnak? Ki várja el ezt tőlük? Önmagukon kívül senki!
Az optimális optimizmus talán ott kezdődik, ha megtanuljuk megismerni önmagunkat, önbizalmunkat megerősítjük és szeretni kezdjük az életet. Hogyan? Első lépés önmagunk szeretete. E nélkül pont az alap hiányzik, minden további építkezés ingatag lesz, könnyen kártyavárként dőlhet össze. Hogyan kell önmagunkat szeretni? Apró lépésekkel érdemes haladni, egyetlen lépcsőfokot sem szabad kihagyni.
Keleti bölcsek szokták mondani, hogy adj meg mindent magadnak, amire vársz, hogy majd az élet is azt adja neked. Sok kutatómunka, megfigyelés, befelé dolgozás eredménye lesz, hogy kristálytisztán tudni fogod, hogy mi okoz Neked örömet, milyen élethelyzetekben érzed jól magad, hol vagy szívesen, mitől épülsz, mikor szereted igazán önmagad. Ha kell, írj naplót a megfigyeléseidről, újra ne kövesd el ugyanazt a hibát. Ha bizonyos helyszíneken, társaságokban sok fájdalom ér, az önértékelésedet rombolják, akkor egyszerűen védd meg magad, menj helyette oda, ahol korábban is már sok-sok pozitív energiával töltekeztél. Nagy valószínűséggel újra jótékony hatással lesznek rád azok a helyzetek, események, személyek. Lehetsz Te hosszú combú, vagy rövid lábú, kövér vagy épp sovány, a szépséged belülről fog sugározni, olyan energiamezőt alkot köréd, amit a másik ember tökéletesen érzékel. Nem ragad le az elálló füleidnél, pattanásos bőrödnél, mert igazából észre sem veszi. Nem lesz rá szeme, mert a szívével kezd nézni. A csillogó szemedre, mosolyodra, őszinte szavaidra, megnyugtató vagy felpezsdítő energiáidra fog emlékezni, arra, hogy hogyan is érezte magát a társaságodban. Nem hiszed? Ha nem így lenne, akkor csak a trendi szupermodellek találtatnának vonzónak és értékesnek, a világ többi lénye mehetne az értéktelenek süllyesztőjébe. De szerencsére nincs így! Minden emberi lény csoda, nincs ismétlődés. Különlegesek vagyunk. Igazán pedig akkor válunk nagyon különlegessé, ha ennek tudatában is leszünk.
Tehát az optimális optimizmusunk során tisztában vagyunk azzal, hogy vannak hiányosságaink, de egyetlen percet sem töltünk ennek analizálásával. Arra fókuszálunk, hogy miért szeretjük Önmagunkat. Keress magadban értéket! Annyi van! Ha sikerült, jöhet a következő lépés, ez a szerethető lény, Te. Legyél saját filmet, színdarabod, az életed főszereplője. Ez a film, akkor lesz izgalmas, élvezetes, szép, ha azonosulni tudsz a főszereplővel. Mikor tudjuk ezt megtenni leginkább? Ha a főszereplő szerethető. Légy az! Keress apró szépségeket az életedben, minden egyes napodban. Butaság a nagy dolgokra várni, az élet szépsége sok apróságból áll össze, boldogságunk attól függ, hogy mit élünk át nap, mint nap. Semmi köze ahhoz, hogy mit birtokolunk. Nem hiszed? Próbáld ki! Ha nagyon rossz passzban vagy, vegyél magadnak valamit, amire vágysz. Az eufórikus érzés megérkezik, majd ahogy jött, tova is száll. Ott maradsz újra rossz állapotban, csak már birtokolsz valamit, ami nem tudott boldoggá tenni. Mert nem azért van! Az élményeid, tapasztalásaid, amelyeket az életed során gyűjtesz, azok gazdagítanak, változtatnak. Engedd meg magadnak, hogy változz, szeresd az életed és benne önmagad. Ez a film már forog, a pillanatok nem ismétlődnek meg, legyél egészségesen önző, ne várj valami égi jelre, amikor majd elindul a boldog életed. Már peregnek a filmkockák, minden képességed benned van, hogy átszínezd azt. Halogatásban nagyok vagyunk, megerőltetés nélkül soroljuk az okokat, amiért nem változtatunk, pedig fuldoklunk. Ne játssz a világnak, ne mutass magadról hamis képet! Mindig vállald önmagad, az optimista embernek is vannak szomorú pillanatai. Nem leszel Te kevesebb, ha olykor elakadsz, de felismered, hogy a változás elkerülhetetlen és lépsz. A változás kezdetben lehet félelmetes, de ha megérint a szele, megérzed az ízét, akkor elvarázsol. Amikor már mosolyog a szíved, na akkor megállíthatatlan lesz a változásod.
Hidd el, az élet szeret Téged. Szeresd Te is az életed!
A boldogság kötelező?
2013 március 5. | Szerző: R_y_k_a
Természetesen álszent lennék, ha nem vallanám be, hogy az én kicsi, otthoni polcomon is szép számmal akadnak ilyen könyvek. Egy ideje nem olvasok könyveket – gondom, ezek korszakok mindenkinél – így boldogság kereső könyveket sem, de amikor olvastam, meglehetősen kedveltem. Emelték a rezgésemet, volt aha élményem, lelkes állapotba hoztak és újra tele voltam tettvággyal.
Miért is hoztam elő ezt a témát? Figyeltétek mostanában, hogy mennyire nem merünk őszinték lenni? Halljátok a családi, baráti beszélgetések mögötti üzeneteket? Meghalljátok a metrón elkapott mondatfoszlányokat? A strandon fekve fültanúi vagytok a szomszéd plédről átszűrődő kommunikációnak? Annyiszor, de annyiszor futok bele ugyanabba a történetbe. Látszólag minden rendben, nincs ránc a szoknyán, a magassarkú sem csúszott fel vagy épp a beszédes telefon mellé kikerül az asztalra az autókulcs is. Tudjátok, hogy miről beszélek! Azt üzenjük a világnak és magunknak, hogy minden rendben.
Ülünk a barátnőimmel egy teraszon, öten, ahogy szoktunk. Beszélgetünk, mindenről. Nevetgélünk, verbális és nonverbális kommunikációnk ugyan nincs szinkronban, de lehet, hogy a felszínt tekintve ez nem is fontos. Hazafelé emésztgetem a jól vagyok, minden rendben című történeteket, de sehogy sem megy ki a fejemből a hozzá tartozó szomorú tekintet, hajtekergetés, orrvakarás vagy torokköszörülés. Nem, nem a Hazudj, ha tudsz film nyomozóivá váltam, nyugi! Nem is gondolnám, hogy hazugságok ezek, vagy csak kegyes csúsztatások, vagy bármi, lehet, hogy nem is kell nevén nevezni. De aztán ugyanaz a történet a nagy családi szülinapi ebéden és a munkahelyi folyosón és kávézóban is. A “minden rendben mosoly” gombnyomásra indul. Coaching üléseinket is hasonlóan kezdődik a téma, de szerencsére ügyfeleim gyorsan felismerik, hogy a valódi változtatáshoz kénytelenek szembesülni a valósággal és a nem szeretem témákat is fel kell göngyölni a siker érdekében. Nem is szoktam hagyni, hogy a kelleténél hosszabbra nyúljon a “jól vagyok, de…” műsor. Nincs értelme. Persze, talán könnyebb egy idegen, támogató tréner előtt vállalni az álarcok nélküli létet, elismerem.
Azt tűztem ki célul, hogy minden hozzám fordulónak olyan lelki trénere leszek, aki sikeresen át tudja adni, hogy nem kötelező az állandó boldogság! Meggyőződésem, ha valamit kötezelőnek élünk meg, ahhoz társul egy megfelelési kényszer is, nyomás alá kerülünk és az egész olyan erőltetett szagúvá válik. Tévednék? Szeretném, ha mindenki megértené, hogy ez nem egy trendi, társadalom által elvárt tartós állapot, amelyet ha nem sikerül folyamatosan magasan tartani, akkor azonnal leprásakká válunk. Vagyis lehet, hogy pontosan az! Egy trendi, társadalom által elvárt állapot. Pontosan ezt kell felismernünk! Olyan egészen kicsi dolgokat kellene most keresnünk, amely fel sem tűnik össztársadalmi szinten. Mondjuk egy reggeli mosoly, amikor a legújabb levél megjelenik a kedvenc szobanövényen, egy lassú, jól eső pillantás, amikor az őrült meleg közepette egy hűs fuvallat jön, egy önfeledt, gurgulázó nevetés, amikor valami jópofát mondtál és még ezer hasonló, amit csípőből vágnál most. Mindegyikünknél vannak ezen pici, titkos vagy nem is annyira titkos pillanatok, amikor megérezzük a jól ismert “ízt” valahol a szájpadlás oldalán vagy bárhol máshol, amit csak mi tudunk… amikor megérezzük a boldogság semmihez sem hasonlítható mámorító érzését. Tartson, amíg tart, még akkor is, ha ezek sokszor csak pillanatok. Ki bánja? Ez benne a csoda! Körülvesznek ezek a pillanatok, ha végre hajlandóak vagyunk megtanítani magunkat arra, hogy észre is vegyük ezeket a varázslatokat. Mert azok! Meggyőződésem, hogy mind azért van jelen az életünkben, hogy világunk rezgését emelje, amelyen keresztül képessé válunk a boldogság megélésére. Nem tartósan, hanem minél többször.
Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok ezzel, de szerintem a boldogság nem kötelező! Inkább egy olyan lehetőség, amely mindenkinek adott! Belefér a boldog pillanatok közé néhány rácsodálkozás, mélyrepülés vagy éppen borongós szomorúság. Rajtunk áll, hogy mit veszünk észre a nagy egészből és mit engedünk be a gondolataink közé. Ha pedig valóban megértjük, hogy pillanatokról beszélünk, akkor nem várunk mást, nem is csalódunk, így nagyobb eséllyel futunk neki saját boldogságunk “keresgéléséhez”.